1. Általános információk a TDK-ról

1.1. Mi a TMDK?

A TMDK egy mozaikszó, a jelentése Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia. Az állam-és jogtudományok területén a művészeti jelző nem használatos, ezért csak TDK-nak rövidítik. A TDK rendszere két szintre épül. Az egyetemi (helyi) fordulókra, amelyek félévente, a szorgalmi időszak utolsó harmadában kerülnek megrendezésre, és az országos fordulókra, amelyek két évente tavasszal kerülnek megrendezésre. Az országos fordulót Országos Tudományos Diákköri Konferenciának, azaz OTDK-nak nevezik, és ez a hallgatók számára nyitva álló legrangosabb és legszélesebb körű hazai felsőoktatási tudományos megmérettetés. Ennek megfelelően maga a részvétel is, az elért helyezések pedig különösen nagy fegyverténynek számítanak mind a tanulmányi és tudományos eredményeket figyelembe vevő ösztöndíjak esetében, mind pedig a doktori képzésbe való bejutásban, és nem utolsó sorban a munkaerő piacon.

1.2. Mi a tudományos diákkör?

A magyar iskolaügyben, a felsőoktatásban mélyen gyökerező önképzőköri tevékenységet, mintegy tovább hagyományozva az ötvenes évek elején a hallgatók egy részében megnyilvánult önképzési szándék, a minőségi képzés iránti igény, a felsőoktatási tudományos utánpótlás elősegítésének szándéka hívta életre. A hazai felsőoktatásban a tehetséggondozás legfontosabb, legjelentősebb formája a tudományos diákköri tevékenység. A több évtizedes múltra visszatekintő tudományos diákköri mozgalom a felsőoktatás terén zajló tehetséggondozás leghatékonyabb formájaként bontakozott ki hazánkban. Az önképzés, az elitképzés és a tudósképzés színtere, ahol a kiemelkedő tudósok, mesterek körül kialakuló, serkentő és demokratikus légkör iránt fogékony, tehetséges hallgatóknak az első tudományos sikerek élményét adja.

1.3. Hogyan lehet részt venni a TDK-n?

A TDK-ra csak hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók (távoktatásos és levelezős is) jelentkezhetnek. A felsőfokú szakképzésre járó, illetve a már korábban abszolutóriumot szerzett hallgatók csak a helyi TDK-n indulhatnak, OTDK-ra nevezési jogot nem nyerhetnek. Bármilyen témában írt dolgozattal lehet nevezni, amelyeket a TDK-n szekciókba rendezve, bíráló bizottságok előtt kell előadni. A hallgató szakja és a TDK szekciók között semmiféle függés nincsen, bárki, bármely tudományterületre tartozó pályamunkával indulhat, de természetesen a tipikus eset az, amikor valamelyik állam-és jogtudományi szekcióba neveznek a hallgatók. A TDK-n való induláshoz egy konzulens oktató jóváhagyására is szükség van. Konzulens bármely beosztású és fokozatú oktató lehet, vagy akár doktorandusz hallgató is. A nevezés részletes feltételeit a mindenkori kari TMDK-szakkoordinátor adja közre.

2. A TDK megírására vonatkozó formai elvárások, javaslatok

2.1. Általános formai iránymutatások

Az Állam-és Jogtudományi Szekcióba tartozó dolgozatok terjedelmi korlátja 100.000 karakter, amelybe a lábjegyzeteket és szóközöket is bele kell érteni. A gyakorlatban ez hozzávetőlegesen 40-45 oldalt jelent képek vagy ábrák nélkül, 12-es betűmérettel, Times New Roman betűtípussal és másfeles sorközzel.

A javasolt formai megoldások a következők (természetesen el lehet tőle térni):

• • Első sor behúzása 1 cm. A fejezetek és alfejezetek legelső bekezdései, illetve a pontokba szedett felsorolások utáni első bekezdések esetén azonban nem kell az első sort behúzni.
  • A bekezdések között nincs térköz.
  • Az első szintű fejezetcímek arab számmal sorszámozva, balra zártan, félkövéren, 13pt betűmérettel, kiskapitálissal szedve szerepelnek. Előtte 12pt, utána 6pt térköz áll.
  • A másodszintű alfejezetek címei balra zártan, félkövéren, 12pt betűmérettel, kiskapitálissal szedve szerepelnek, kéttagú, ponttal elválasztott arab számmal sorszámozva (pl. 3.2). Előtte 12pt, után 3pt térköz áll.
  • A szöveg közbeni kiemelésként dőlt betű alkalmazandó, ritkítás, aláhúzás, vastag betű, csupa nagy betű csak kivételes esetben lehet indokolt.

2.2. Hivatkozási rendszer

A közvetlen hivatkozásokat lábjegyzetekben, az oldal alján kell feltüntetni. (Ettől eltérően alkalmazható a Harvard ill. Chicago hivatkozási módszer is, azonban jogtudományi területen a legelterjedtebb a klasszikus lábjegyzetelés.) A lábjegyzetben és az irodalomjegyzékben szereplő hivatkozások rendje a következő: Szerző: Cím, évszám, kiadó, kiadás helye, oldalszám. A lábjegyzetben szereplő hivatkozás egyetlen mondat, ezért mindenhol célszerűbb vesszőt (és nem pontot) alkalmazni a bibliográfiai adatok között, s csak a legvégét ponttal zárni. Az ettől eltérő megoldás sem helytelen, amennyiben azt következetesen alkalmazzák. Első alkalommal a szerző nevét kiskapitálissal, teljes egészében ki kell írni, külföldiek esetében (kivéve kínaiak, japánok, koreaiak és vietnámiak) a vezetéknév kerül előre, majd vesszővel elválasztva a keresztnév. Ha háromnál több szerző van, csak a szerkesztőt kell megjelölni a (szerk.) jelzéssel. Példák: Szladits Károly: …, Zakkaria, Fareed: …, Mezey Barna (szerk.): A mű címét és alcímét dőlt betűtípussal jelölik. Ha van alcím, akkor azt a rendes címtől ponttal szükséges elválasztani, egyébként csak a bibliográfiai hivatkozás legvégén van pont. Amennyiben folyóiratból, gyűjteményes kötetből származik a forrás, úgy a mű címe után vessző következik, majd az „in” szócska (ami kisbetűvel, kettőspont nélkül szerepel) és a folyóirat vagy gyűjteményes kötet adatai. Utóbbinak rendszerint van szerkesztője, így azt is fel kell tüntetni. Folyóirat esetén a számot az alábbi formában kell megjelölni: évszám/sorszám. „szám”.pl. …, in Magyar Jog, 2006/7. szám, 34. o. Ezekben az esetekben nem a közvetlen forrás, hanem a folyóirat vagy gyűjteményes mű címe szerepel dőlt betűvel. Az oldalszámot kis „o” betűvel, vagy kis „p” betűvel is lehet jelölni, de felváltva tilos a használatuk. Az oldalszámra utaló rövidítés akár el is hagyható (ez folyóiratokra jellemző). Internetes forrás esetén a letöltés helyét és idejét fel kell tüntetni. Példák:

1. 1. Csécsy György: Védjegyjog és piacgazdaság, 2001, Novotni kiadó, Miskolc, 36. o.
   2. Bíró György: Átruházó szerződések, in Polgári Jogi Kodifikáció, 2003/2. szám, 14–30. o.
   3. Eörsi Gyula: A tulajdonátszállás kérdéseiről, in Sárközy Tamás – Vékás Lajos (szerk.): Eörsi Gyula emlékkönyv, 2002, HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft., Budapest, 277–420. o.
   4. Menyhárd Attila: A tulajdonjog tárgyai, előadás a Symposium Iubilaei Facultatis Iaurinensis című konferencián, 2010. szeptember 21., Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam-és Jogtudományi Kar.
   5. Csiky Péter: A TRIPS egyezmény szerepe a nemzetközi iparjogvédelmi rendszerben, in Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 1998/3. szám, http://www.mszh.hu/kiadv/ipsz/199806/csiki.html, 2010. március 14.

Ha már egy mű korábban meghivatkozásra került, a későbbiekben nem az összes bibliográfiai adatot kell feltüntetni, hanem csak a vezetéknevet, az „i. m.” (idézett mű rövidítése) jelzést és az oldalszámot. Pl. Csécsy: i. m., 57. o. Abban az esetben, ha egy szerzőnek több műve is szerepel forrásként, zárójelben az évszámot is fel kell tüntetni. Pl. Csécsy: i. m. (2001), 98. o. Akkor pedig, ha ugyanannak a szerzőnek tárgyéven belül is több műve szerepel forrásként, az első teljes hivatkozásnál az évszám mögött az abc kis betűivel különböztetendőek meg a művek, a későbbi hivatkozások alkalmával is ezekkel kell jelölni, és ezt az irodalomjegyzékben is ugyanígy kell feltüntetni. Pl. Csécsy: i. m. (2001a), 32. o.

Ha egymást követő két lábjegyzetben ugyanarra a műre történik hivatkozás, csupán az „Uo.” (ugyanott rövidítése) és az oldalszám szerepel. Pl. Uo. 23. o. Megfontolandó angolszász gyakorlat, hogy az oldal első lábjegyzeteiben sosem használnak „Uo.” rövidítést, hanem ilyenkor mindig az „i. m.” rövidítéssel tüntetik fel a szerzőt és a művet.

A fentiekben nem részletezett esetekre Gyurgyák János: Szerzők és szerkesztők kézikönyve, 2005, Osiris, Budapest, című mű az irányadó, amelyben minden szükséges információ megtalálható a helyes hivatkozásokhoz.

2.3. Idézés

Egy szó szerint átvett gondolatot kötelező idézőjelbe rakni, és lábjegyzetben a forrást megjelölni. Az idézetet nem szükséges dőlt betűvel szedni. Több szintű idézés esetén a következő forma alkalmazandó: „…»…’…’…«…”

2.4. Tartalomjegyzék

Az előszó és a címoldal között található a tartalomjegyzék. Elkészítésére a Microsoft Word egyszerű és gyors megoldást kínál:

• • Ehhez az szükséges, hogy a dolgozat egyes fő és alfejezeteit ún. stílusokkal lássák el. Pl. Címsor 1, Címsor 2 stb, amelyek megjelenítése teljes mértékben testre szabható az igényeknek megfelelően. De önálló stílusok is készíthetőek. Az azonos szintű fejezeteket azonos stílussal kell ellátni, a különböző szintű fejezeteket pedig különböző stílussal.
  • Ezután a dolgozatban előre kihagyott üres oldalon a Hivatkozás/Taralom/Tartalomjegyzék beszúrása paranccsal megnyílik egy ablak, ahol a beállítások között megadható, hogy hány szintű legyen a tartalomjegyzék, és mely formázási stílusukat melyik szintre rendezze. A Word így elkészíti a tartalomjegyzéket, amely utána szabadon formázható, és elegendő azt csupán frissíteni (jobb egérgombbal a tartalomjegyzékre kattintva) a későbbi változtatások esetén.

2.5. Irodalomjegyzék

A mű végén irodalomjegyzék szerepel, a szerzők vezetékneve szerinti ábécé sorrendben, [1] [2] formátumú számozással. Formailag és tartalmilag is a lábjegyzetnél írottak az irányadóak azzal, hogy itt a folyóiratban vagy gyűjteményes műben szereplő cikkek esetén legutolsó bibliográfiai adatként a kezdő és záró oldalszámokat is fel kell tüntetni. Az irodalomjegyzékben csak olyan tételek szerepelhetnek, amelyek lábjegyzetben is hivatkozásra kerültek.

3. A TDK megírására vonatkozó tartalmi elvárások, javaslatok

A következő pontokban azok a szempontok kerülnek ismertetésre, amelyek figyelembe vétele mindenképpen szükséges ahhoz, hogy egy szakmailag is nívós, tudományosan védhető dolgozat születhessen. Nem utolsó sorban pedig a zsűri is e szempontok mentén pontozza az elkészült pályamunkákat.

3.1. Témaválasztás

Témát szabadon választhat minden pályázó, a tanszékek által meghirdetett témák csupán javaslatok, ezektől szabadon el lehet térni, és az egyedi témaválasztás érdekében célszerű is.

A témaválasztás kapcsán alapvetően két jó megoldás lehetséges: vagy egy, a tananyagon abszolút kívül álló téma feldolgozása; vagy pedig egy a tananyagnak ugyan részét képező kérdés vizsgálata, azonban a tananyaghoz mérten jóval részletesebb és mélyebb elemzése. Azonban egy, a tananyagban is részletesen tárgyalt és ismertetett témakör feldolgozása kapcsán meglehetősen nehéz elkerülni azt, hogy a dolgozat tankönyvszerű, pusztán leíró jellegű legyen, és olyan ún. „lerágott csont” kérdésekkel foglalkozzon, amelyet már sokan sokféleképpen megírtak. Ilyen esetekben nehéz bármiféle újszerűséget felmutatni.

Pozitív tényként értékelendő, ha a témának van valamilyen aktualitása (akár a vonatkozó tételes jog megváltozása, akár a kérdéshez kapcsolódó joggyakorlatban felmerülő ügy, évfordulók, stb.) ugyanakkor nem szükségszerű az aktualitás, és egyes területeken nyilvánvalóan nem is lehet feltétel (pl. jogtörténet, jogelmélet).

Egy TDK dolgozat terjedelmi kereteiből adódóan egy nagy témát átfogóan lehetetlen kellő színvonalon feltárni, ezért mindig célszerű szűken meghúzni a vizsgálat spektrumát, és azon belül részletes vizsgálódásokba kezdeni. A téma keresése mindig a jogág meghatározásával, és azon belül az érdeklődésnek megfelelően valamely jogintézmény kiválasztásával kezdődik. Bizony esetekben ez már elegendően szűk téma lehet, de tipikus esetben ezt tovább kell szűkíteni, és térben és időben is meg kell határozni a vizsgálat körét. Emellett a választott jogintézmény további elemeire bontható, és akár csak egyetlen jogi norma is képezheti a TDK témáját. (pl. polgári jog - szellemi alkotások joga - védjegyjog - a védjegyek átruházására vonatkozó hazai és közösségi jogi normák; büntetőjog - különös rész - erőszakos közösülés bűntette - ennek megítélése az 1990 és 2000 közötti Gy-M-S megyei bíróság gyakorlatában)

A témaválasztásnál figyelemmel kell lenni arra is, hogy mennyire kutatott az adott terület. Mindkét végletet célszerű elkerülni. Egy egyáltalán nem kutatott kérdésben szinte lehetetlen elindulni, és források, illetve különböző szakirodalmi vélemények hiányában felmerül az a veszély, hogy a dolgozat semmi mást nem tartalmaz, pusztán normaszöveg ismertetést, csekély számú szerzői kommentárral. Kellő tapasztalat hiányában, különösen első TDK-zók esetében nem ajánlott ilyen téma kiválasztása. A másik véglet a folyamatosan kutatott és publikált, vagy akár túlpublikált téma, aminél felmerülhet a korábban leírt „lerágott csont” effektus, másrészt egy TDK dolgozat nem feltétlenül lesz alkalmas akkora mennyiségű szakirodalom adekvát feldolgozására. Ezért a megfelelő téma e két szélsőség között helyezkedik el, ennek kiválasztására kell törekedni.

3.2. A dolgozat szerkesztése, stílusa

A dolgozat megírása előtt vázlatpontokba szedve célszerű megkonstruálni a tanulmány egyes részeinek, tartalmi egységeinek a sorrendjét. Itt mindenek előtt a logikusságot kell szem előtt tartani. A jogra jellemző logikus struktúrának egy jogtudományi tanulmányban is jelen kell lennie, hiszen ez képet ad arról is, hogy a szerző mennyiben látja át egészében, koherens módon a vizsgált jogterületet. Témánként természetesen változó lehet az egyes elemek részletességére vonatkozó igény, de főbb vonalaiban az alábbi sémát célszerű alkalmazni:

• • Címoldal
  • Tartalomjegyzék
  • Előszó, a téma társadalmi/gazdasági jelentősége
  • Történeti előzmények
  • Hatályos szabályozásra vonatkozó kérdések, problémák ismertetése
    1. kialakulásának jogpolitikai indokai,
    2. fogalmi alapvetések, általános jellemzők,
    3. különös, speciális részletkérdések
    4. joggyakorlat ismertetése (ha a téma megkívánja)
  • Külföldi kitekintés (amennyiben a dolgozat összehasonlító-jogi jellegű, vagy egyébként a téma indokolttá és lehetővé teszi, egyébként felesleges, ha csak egy-két nem autentikus forrásból lehetne megírni)
  • De lege ferenda javaslatok, azaz a szerző a vizsgálatának eredményeit szintetizálja, és véleményt, kritikai észrevételeket fogalmaz meg, és egyúttal javító jellegű javaslatokat tesz. Ezek mindegyikét alaposan alá kell támasztania olyan érvekkel, amelyek a dolgozat korábbi részeiben foglalt kutatási eredményekből fakadnak.
  • Zárszó
  • Felhasznált irodalom
  • Felhasznált jogforrások
  • Egyéb járulékos részek (ábrajegyzék, mellékletek, függelékek, képek stb.)

Egy TDK-ra jellemző 40-45 oldalas terjedelemben szükségtelen a fejezetek tankönyvi részletességű tagolása. A tartalomjegyzékben ezért háromnál több fejezetszint megkülönböztetését lehetőség szerint kerülni kell, mert a dolgozat olvasása közben az már inkább zavaró, mintsem a tájékozódást segítő.

A szerkesztés kérdése magában foglalja az egyes tartalmi egységek terjedelmi arányosságát is. A teljes dolgozat döntő részét az 5-7. pontokban leírtak teszik ki, és ezeken belül - témától függően - az egyes részletkérdéseket is jelentőségüknek megfelelően kell tárgyalni, vagy ha a szerző nem ezt teszi, akkor annak indokait kell megjelölni. Az előszóra és a zárszóra egy-két oldalt célszerű szentelni, a történeti előzményekre kb. öt oldalt, de egy hatályos jogi dolgozat esetén semmi esetre se haladja meg a dolgozat terjedelmének negyedét.

Egy tudományos dolgozat stílusával szemben elvárt követelmény a szabatosság, vagyis a jogi terminusok megfelelő és pontos használata. Ezért alapvető fontosságú, hogy a szerző a választott témával összefüggő jogi fogalmaknak utánanézzen, és jelentésükkel pontosan tisztában legyen. Ennek hiányában ugyanis a dolgozat tudományos jellege elenyészik. Ezzel együtt a publicisztikai stílus is szigorúan kerülendő elnagyoltsága és pontatlansága miatt. A tudományos művek esetében jó, ha olvasmányos és könnyen érthető a fogalmazás stílusa, de nem ez nem szükségképpeni feltétel, különösen pedig akkor nem, ha az a tudományos jelleg rovására megy.

3.3. Irodalmi feldolgozás

Az egy-egy témához kapcsolódó teljes szakirodalom feltárása természetesen lehetetlen, azonban a releváns források minél szélesebb körét vizsgálat alá kell vonni. Ebben nagy segítséget nyújtanak a tankönyvek, hiszen azokból megismerhetőek egy-egy jogterület jeles képviselői, akiknek a témakörhöz kapcsolódó munkásságát mindenképpen célszerű megismerni. Az általuk hivatkozott szerzők pedig további útmutatásokat nyújtanak a kutatások során.

A külföldi, idegen nyelvű szakirodalom feldolgozása az értékelésnél nagy súllyal esik latba, ezért – főként a külföldi kitekintésről szóló résznél – célszerű minél szélesebb körben felhasználni azokat. Figyelemmel kell lenni azonban az egyes államok jogai között felmerülő terminológiai és jelentésbeli különbségekre. Nem biztos ugyanis, hogy a tükörfordítással megegyező jogi kifejezések mögött ugyanazon jogi tartalom is értendő, ezért ezek pontos körülhatárolása fokozott figyelmet igényel.

Célszerű az ország valamennyi jogi karának az adott kérdéssel foglalkozó oktatójának publikációit is felhasználni, és ezzel is bemutatni a főbb jogi irányzatokat. Másrészt ezzel elkerülhető az is, hogy az ODTK-n valamelyik zsűri tag a saját írásait hiányolja a dolgozat irodalomjegyzékéből.

A források számára nézve nincs konkrét elvárás, de egy TDK esetében 20-30 forrást „illik” felhasználni.

Az irodalmi feldolgozás körébe sorolandó a vonatkozó jogi környezet feltérképezése is, azaz minden, a konkrét témához kapcsolódó releváns jogforrás felhasználása (különböző szintű jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök, alkotmánybírósági határozatok, Legfelsőbb Bíróság kollégiumi véleményei)

3.4. A téma kidolgozásának színvonala; eredmények kiértékelése

A zsűri az értékelése során figyelembe veszi, hogy a szerző mennyire volt képes mélyen, a részleteket is feltárva, összefüggéseiben elemezni a választott témát, és hogy az így kapott eredmények szintetizálásával miként jut el önálló javaslatokig. Az eredmények értékelésének legfontosabb feltétele a megalapozottság, vagyis a választott téma precíz, részletesen és objektívan feltárt jellemzőinek ismertetése. Azt mondhatjuk tehát, hogy komoly eredményekhez csak magas színvonalú kidolgozottsággal lehet eljutni.

3.5. A kapott eredmények alkalmazhatósága

E szempont szerint a zsűri elsősorban azt vizsgálja, hogy a szerző által a fentiek szerint kapott eredmények mennyiben reálisak és hasznosíthatóak, illetve az ebből következtetett javaslatok mennyire megvalósíthatóak. Ez ugyan mind teoretikus, hiszen egy TDK dolgozat aligha jelent döntő fordulatot a jogalkotásban vagy a joggyakorlatban, de mindenképpen figyelembe kell venni azt, hogy a szerző által javasolt megoldások valós gyakorlati igényeket elégítenek-e ki, valós problémákat oldanak-e meg, és az adott társadalmi- gazdasági- jogi közegben alkalmasak-e a cél elérésére. Ezért a valóságtól szélsőségesen elrugaszkodó, utópisztikus javaslatokat célszerű elkerülni, vagy azokat egy ideáltipikus, a gyakorlatban soha el nem érhető célként tételezni.