A kutatás mesterséges intelligencia (MI) és a polgári jog metszéspontján jelentkező egyik legfontosabb, ma még döntően elméleti, de a közeljövőben várhatóan nagyon is gyakorlati kérdést vizsgálja: szükséges és lehetséges-e a MI-t önálló jogalanyként elismerni, illetve milyen más jogtechnikai megoldásokkal kezelhető az autonóm rendszerek által keltett felelősségi és jogbiztonsági kihívás.

A dolgozat első nagy egysége a MI fogalmi és technológiai alapjait tekinti át: bemutatja a mesterséges intelligencia fejlődéstörténetét az ipari forradalmakon és a klasszikus tudománytörténeti mérföldköveken (Turing, neurális hálózatok, gépi tanulás, generatív MI) keresztül, majd rendszerezi a MI definícióit általános, szakmai és jogi nézőpontból. Külön fejezet foglalkozik azzal, miként módosult az európai uniós jogalkotási folyamat során a MI fogalma, és hogyan illeszkedik a jelenleg hatályos AI Act-definíció az OECD és más nemzetközi szervezetek terminológiájához. A szerző részletesen tárgyalja a MI rendszerek tipológiáját (gyenge/erős MI, tudatossági szintek, kockázatalapú besorolás), ami később a jogalanyisági és felelősségi modellek összevetésének fogalmi alapját adja.

A második rész a MI-re vonatkozó nemzetközi, uniós és magyar szabályozási környezetet elemzi. A dolgozat áttekinti az OECD, az ENSZ, az UNESCO és az Európa Tanács keretdokumentumait, majd részletesen bemutatja az Európai Unió MI-re vonatkozó szabályozási útját az alapjogoktól (Alapjogi Charta, adatvédelem, GDPR) a 2024-ben elfogadott AI Act-ig.

A harmadik, egyben központi rész a MI polgári jogi státuszát elemzi: a dolgozat egymás mellé állítja a MI szoftverként, dologként és potenciális jogalanyként való felfogását, áttekinti a jogalanyiság dogmatikai alapjait, valamint azt a vitát, hogy a jogalanyiság zárt-e vagy bővíthető kategória. A szerző bemutatja az „elektronikus személyiség” koncepcióját, a Grishin-törvény modelljét, majd több alternatívát dolgoz ki a MI jogalanyiságának kezelésére (hibrid jogalany, közvetett és közvetlen algoritmikus jogalanyiság, függő jogalanyiság). Külön hangsúlyt kapnak a felelősségi és kártérítési kérdések: ki és milyen felelősségi konstrukció alapján felel az autonóm rendszerek által okozott károkért, miként osztható meg a kockázat a fejlesztők, üzemeltetők, felhasználók és esetleges új „algoritmikus” jogalanyok között. A dolgozat záró gondolataiban amellett érvel, hogy a jövőbeni szabályozásnak egyszerre kell megőriznie az emberközpontú jogrend alapelveit és nyitottnak maradnia olyan innovatív jogdogmatikai megoldásokra, amelyek képesek kezelni a mesterséges intelligencia által teremtett új jogi helyzeteket.